Néhány éve voltam Németországban egy kéthetes péktanfolyamon, amelynek lezárásakor oklevelet és névvel felcímkézett zacskóban egy adag kovászt kaptunk, hogy otthon tovább gyakorolhassunk. Kézipoggyászba raktam. Hova máshova tenném?
A reptéren teljes önbizalommal sétáltam az ellenőrző kapuk felé, és a hosszú sorban állás közben gondolatban kipipáltam, hogy nincs nálam olló, kés, víz, smink, semmi olyasmi, amit kézipoggyászban nem lehet a repülőre felvinni. Még öv sem. Makulátlan vagyok. Felpakoltam a csomagjaimat a szalagra, átmentem a detektoron. Pillanatnyi feszültség. Zöld. Levegő kifúj. Naná, hogy zöld. Éppen vadásztam a kabátom, a laptopom, a kulcsom, és miegymást, amikor a monitort figyelő nő szeme elkerekedett. Rám nézett, és megkérdezte:
– Öné ez a táska?
– Igen.
– Akkor, kérem, álljon oldalra, és várja meg az ellenőrt!
Ellenőrt? Mihez? Lehet, hogy nem is az én táskámra gondolt! Ellenőr jön, a nő odaadja neki a kovászos zacskómat, és megkérnek, hogy fáradjak az elbeszélő szobába. Ez az egész biztosan csak vicc. Aztán, ahogy a férfi kezében megláttam a rozsos kovászomat, leesett. Ezek azt hiszik, valami tiltott dolgot, netán robbanószert akarok a gépre csempészni!
Heves magyarázkodásba kezdtem. Olyanokat mondtam: „tudja, ebből lesz a kenyér”, „liszt, víz, só”, „ugye, szereti a rozskenyeret?”. Valószínűleg látta rajtam, hogy nem készülök terrorcselekményre, megszánt, és elengedett azzal a jó tanáccsal, hogy máskor ilyet inkább ne csináljak.
Úgyhogy következzen most itt néhány jó tanács, hogy mit ne vigyünk magunkkal, amikor repülünk.
Mindent kíméletlenül kidobnak. Viszont ha már erre kerül a sor, inkább csukjuk be a szemünket, vagy fordítsunk hátat…
+3 tipp: passzírozzuk inkább a bőröndünkbe, küldjük haza postán, vagy igyuk és együk meg a reptéren.
