Kövesdi Réka régi csapattagnak számít nálunk, hiszen az első szakácskönyvünket (Limara Péksége) is ő fotózta. Nagyon megkönnyíti a közös munkát, hogy szinte képtelenség kibillenteni a nyugalmából. Bármilyen váratlan helyzet adódik, azonnal azt keresi, miként tud alkalmazkodni hozzá és megoldani. Ráadásul rendkívül szórakoztató társaság is egyben!
Réka, dolgozol enteriőr-, portré-, esküvő- és szakácskönyvfotósként is. Melyiknek mi a szépsége?
Mindegyik mástól szép. Az esküvőkön leginkább az érzelmeket próbálom elcsípni, és érdekes belepillantani, hogyan lesz két családból egy nagyobb, mennyire tud a párral örülni a család és a baráti kör. Az enteriőr- és a dekoranyagok fotózása meg a tárgyak iránti szeretetem miatt érdekel, és sokszor egy-egy ilyen fotózás után rám jön a lakás kisebb átalakítása, pár új tárgy beszerzése, ami egy picit azért veszélyes.
A szakácskönyvek fotózása a nagy kedvenc mostanában, részben mert elég sokszor főzök, és gyakran forgatok különböző könyveket a témában. Az meg, hogy ezek a képek egy könyvben szerepelhetnek, a legszebb dolog, ami egy fotós munkájából születhet. Sajnos, a digitális fotózás korában egyre kevesebbszer kerülnek a fotók nyomtatásba, én pedig még a klasszikus lapozgatós olvasó vagyok, aki szereti, ha a képek szép papíron, szépen tördelve, szépen nyomtatva kerülnek újra a szeme elé.
Melyiket érzed leginkább magadénak?
Mindegyiket szeretem, és nagyon örülök, hogy elég jó ritmusban jönnek a különféle fotózások. Vannak persze olyan területek, amiket nem vállalok, ilyen például a divatfotózás, a sport vagy a műtermi tárgyfotózás. (Bár a kreatív esküvő képek készítését sokszor divatfotózásként fogom fel, persze csak akkor, ha inspirál a ruha, a modell és a környezet.)
Hogyan alakul egy éved? Melyik munkának mikor van szezonja?
Manapság esküvők gyakorlatilag már minden hónapban vannak, de a fő szezon május és október között van. Ezeket viszonylag előre lehet látni, az összes többi munkára bármikor érkezhet felkérés. Ezt elég nehéz volt megszokni, amikor szabadúszó lettem, de most már ezt a kiszámíthatatlanságot kifejezetten szeretem a munkámban. Az enteriőrfotózások és a szakácskönyvek fotózása nincsen különösen naptárhoz kötve, amikor érkezik egy megkeresés, akkor kerül rá sor.
Fotóriporterként kezdted, ez mire tanított meg, mennyire lettél edzett tőle?
Egyetem előtt viszonylag fiatalon kezdem napilapnál fotózni, és gyakorlatilag akkor és ott nőttem fel.
Talán a fegyelmezettségben, az alkalmazkodásban, az eseményekre és a helyzetekre való gyors reagálásban segített, és abban, hogy együtt, egy csapatként tudtunk csak lapot csinálni. Stresszes volt és nagy felelősséggél járt, de nagyon szerettem azokat az éveket. Ma már nem bírnám sem lelkileg, sem fizikailag.
Mindkét szemed nyitva van exponálás közben. Ez miért alakult így?
Fotóriporterként hasznos volt érzékelni, hogy mi történik még körülöttem. Ráadásul így legalább egyformán ráncosodik mindkét szemem.
26 éves korodban döntöttél úgy, hogy kell neked egy fotós diploma. Miért?
25 voltam (mosoly). A dacosság is közrejátszott ebben, ugyanis a sokadik felvételi után vettek fel. Elsőgenerációs értelmiségi szülők gyerekeként kutyakötelességemnek éreztem a diploma megszerzését, picit talán köszönetképpen azért, hogy időben felismerték, milyen úton kellene elindulnom, és ebben mindig támogattak. Szerencsés helyzetben voltam, mert felnőttként, munka mellett végeztem el az egyetemet. A mai fotósok között elég sokan vannak, akik nagyon tehetségesek és soha nem képezték magukat ilyen magas szinten. Igazából én sem ott tanultam meg fotózni, de egyfajta világszemlélet mindenképp ott ragadt rám.
Két sorozatod is fut a Facebookon-oldaladon. Az egyik Óbuda, az én kis falum címet viseli. Ennyi ismeretlen arca van a kerületnek, vagy ennyire lokálpatrióta vagy? A másik egy idős hölgyről szól, és Mindeközben a másik oldalon. Minden héten Erzsi néninél a címe. Erzsi néni már kész jelenség az ismerőseid körében. Minden csütörtökön bekukkanthatunk az életébe egy-egy Instagram-fotóval. Mit lehet róla tudni, honnan jött az ötlet?
Mindkét sorozatot valójában a saját szórakoztatásomra kezdtem el. Óbuda tényleg csodás, és ezt egyre jobban érzem, minél több arcát ismerem meg. Név szerint ismerem a boltost, a hentest, a kedvenc helyem felszolgálóját. Ez ad egyfajta biztonságot és lelkiséget. Erzsi néni anyai örökség, hetente bevásárolok és főzök rá. Meghallgatom, mutogatok neki képeket, és időnként őt is megkérem, hogy pózoljon. Teljesen valószínűtlen az a miliő, ami körülveszi, és eddig sikerült mindig valamit észrevennem, amit az ismerőseim talán a nagyszüleiknél láthattak régen, vagy sehol, mert Erzsi néni tényleg egy jelenség, a saját kis berendezett enteriőrjében. Szerintem ezek a képek sokunkban emlékeket hívnak elő a gyerekkorunkból.
Mennyiben változtatta meg az okostelefonok szuper kamerája a fotózási szokásokat?
Én nagyon szeretem, hogy mindig a kezem ügyében van, és bármikor fotózhatok. Szeretem, hogy valamennyire korlátoz technikailag. Azt vettem észre, hogy nagyon sokan nagyon jó érzékkel fotóznak telefonnal, és ez jó, mert egy idő után csak a visszanézett képek alapján jutnak eszünkbe az élményeink és a saját történetünk.
Folyamatosan kreatív munkát végzel, hogyan lazítasz, kapcsolsz ki?
Az utazás és az úszás (ritkán a futás) az, ami kikapcsol. Utazásnál fotózom, újabban nagy gépet is viszek magammal, és nagyon szeretem azt a szabadságot, amikor magamnak készíthetek képeket. Mindkét sport, amit szeretek, elég monoton, más ilyenkor a saját gondolataiba merül, én viszont zenét hallgatok, mert akkor tudok igazán kikapcsolni. Talán ezzel próbálom ellensúlyozni a kreatív munkával járó folyamatos agyalást.
Legutóbb a Gyerekcipőben a konyhában című szakácskönyvön dolgoztunk együtt. Hogyan gondolsz a könyvre, kinek ajánlanád?
Nagyon szerettem ezt a fotózást, jó volt újra gyerekként gondolkozni, nosztalgiázni, visszagondolni arra, hogy nekem is volt egy gyerekszakácskönyvem, és van olyan recept, amit ma is használok, és bizony abból tanultam. A legjobb talán az volt, hogy együtt jó előre kitaláltuk a könyv felépítését, megterveztük az oldalakat, hogy végig segítettük egymást. Azt gondolom, hogy képek, a rajzok és a szöveg tökéletes egységet alkotnak. Szeretem, hogy egy bátor borítóötletet tudtunk megvalósítani, és hogy az egész könyvön érződik a játékosság.
Az biztos, hogy az én iker keresztgyerekeimnek ezt hozza a Jézuska, és hogy együtt fogjuk végigfőzni úgy, ahogy az anyukájukkal főztem végig annak idején a mi gyerekszakácskönyvünket, ami annyira régen volt, hogy még fotók sem voltak benne.
Köszönjük az interjút!
Facebook: Kövesdi Réka fotográfia
Instagram: @kreklike
