Kanelbullar

Világszerte ismert ez a klasszikus svéd, kardamommal ízesített fahéjas csiga, a kanelbullar. Fűszeres, illatos, a hűvös napokon tökéletes egy csésze meleg kávé vagy tea mellé. Fonott kosarakba halmozva pékségekben is kapható, de otthon is nagyon gyakran készítik. Egyszerű és rabul ejtő. Az 1920-as években sütötték először, de igazán népszerűvé az 1950-es években vált, olyannyira, hogy 1999 óta, október 4-én saját ünnepe is van. De miért pont ekkor? Az otthonsütők szövetsége szerette volna megünnepelni a fennállásának 40. évfordulóját, és egyben a házi sütés hagyományát is népszerűsíteni. Ősszel – főleg szüret körül – nagyon szeretnek sütni a svédek, így az időpont adott volt. Már csak keresni kellett egy olyan kedvelt péksüteményt, amit mindenki el tud készíteni, és szimbólummá is válhat. Így esett a választás a fahéjas csigára, aminek a receptjét Limara most megosztja velünk.

* Egy érdekesség. Annyira édesszájúak a svédek, hogy évente fejenként 316 kanelbullart tenne ki az elfogyasztott édes péksütemények és torták mennyisége. És ebben még nincsenek benne a házi sütemények.

Hozzávalók

2,5 dl langyos tej
0,5 dl cukor
2,5 dkg élesztő
50 dkg finomliszt
1 kk. só
1 tk. őrölt kardamom
7,5 dkg puha vaj

Töltelék:

5 dkg puha vaj
5 dkg barna cukor
1 tk. fahéj

Tetejére:

1 tojás
díszítőcukor

Előkészítés: kb. 1 óra 30 perc-2 óra
Sütés: kb. 15 perc
Nehézségi fok: könnyű

1. A langyos tejbe szórjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, és alaposan összekeverjük. 5 percre félretesszük. Egy tálba szitáljuk a lisztet, összevegyítjük a sóval és az őrölt kardamommal. Hozzáadjuk a kockákra vágott szoba-hőmérsékletű vajat, és összemorzsoljuk. A közepébe mélyedést készítünk, és beleöntjük az élesztős keveréket. Kézzel vagy géppel dagasztani kezdünk. Amikor a tészta összeáll gombóccá, kitesszük a deszkára, és simára gyúrjuk. Vékonyan kivajazunk egy tálat, beletesszük a tésztát, és műanyag fóliával szorosan lefedjük. Szobahőmérsékleten kb. 30-40 perc alatt a duplájára kelesztjük. Közben a töltelék hozzávalóit egy tálban habosra keverjük.

2. A gyúródeszkát vékonyan meghintjük liszttel, és a megkelt tésztát óvatosan ráfordítjuk. Sodrófával kb. 2 mm vastag, 40×60 cm-es téglalappá nyújtjuk. Rákenjük a tölteléket, és a hosszabb oldala felől feltekerjük, mint a bejglit. 2 cm széles szeletekre vágjuk.

3. Egymástól távol sütőpapíros tepsire fektetjük a csigákat, vagy 1-1 papírkapszliba tesszük. Letakarjuk műanyag fóliával, és szobahőmérsékleten 30 percig kelni hagyjuk. Ezalatt előmelegítjük a sütőt 220 °C-ra.

4. A megkelt péksüteményeket lekenjük felvert tojással, megszórjuk díszítőcukorral, és a tepsit a forró sütőbe toljuk. 10-15 perc alatt aranysárgára sütjük őket. Kivesszük, 5 percre letakarjuk egy tiszta konyharuhával, aztán tálaljuk.

A recept Tóthné Libor Mária Limara a nagyvilágban – 72 recepttel a Föld körül című könyvében található.




Tejsavós – ricottás császárzsemle
Krusperné Bádonyi Tímea