Még ma is kísértés fog el, amikor a Városligetben járok, és elmegyek egy pereces előtt.
Ó, azok a puha, sólapkákkal teli finomságok! Érdekes, mert az első találkozásunk nem is itt történt. A belváros kellős közepén, a Régiposta utcában laktunk. Így már egész pici koromban megismerhettem a környék kultikus figuráját. Mindenki csak így hívta: a pereces bácsi. Kis triciklijén délelőttől estig többször is bejárta a Vörösmarty tér, Deák tér, Kossuth Lajos utca, Váci utca útvonalat. Hófehér nadrágja, köpenye és sapkája szinte világított a napsütésben. Kedves, mosolygós arca, és a kocsira halmozott óriási perecek mágnesként vonzották a gyereksereget. Én sem maradhattam ki ebből a csodából, anyukám minden szombaton vett nekem egyet a gyönyörű és szerfelett ínycsiklandó finomságból. Egyszer óriási galibát okoztam. Azon a szombaton két adag tejszínhabot vettünk a Gerbeaud cukrászdában, így elfogyott az arra a hétre szánt “luxuskeretünk”. Már kisgyerekként sejtettem, hogy enyhén szólva nem vagyunk jómódúak, de ez nem akadályozott meg abban, hogy a cukrászdai kirándulás után a szokásos perecemért is megálljak a bácsi mellett. Anyukám finoman a fülembe súgta, hogy erre bizony már nem maradt pénzünk. Villámként hasított belém a mondat. Megértettem, aznap bizony elmarad a perecezés. Négyéves lévén klasszikus megoldást választottam. Először kértem, aztán követeltem, végül a földre vetettem magam. Anyu lassan elindult hazafelé, néhány lépés után persze óvóan visszatekintett rám. Én csak hisztiztem szakadatlanul. A pereces bácsi kissé kétségbe esve nézett hol rám, hol anyukámra. A helyzet végül megoldódni látszott. Elkeseredve felálltam, és anyu után kullogtam. A bácsi lassan tekerni kezdte a triciklijét. Mellém ért, és felém nyújtott egy perecet. Anyura néztem, hogy elfogadhatom-e. Ő a bácsira tekintett, aki biztatóan visszamosolygott rá. Minden szombaton apróval fizettünk neki, így gondolhatta, nem vet fel minket a pénz. De az mégsem lehet, hogy a szegénység miatt valakinek ne jusson perec!
Több mint negyven év távlatából sem felejtem el azt a napot. Belém égett ez a történet, összekapcsolta bennem a perecet és a szívjóságot. Azóta is tudom, a perec nem véletlenül olyan alakú, amilyen.
