Kereki Noémi

Villámgyorsan, kis helyen és nagy felfordulással főz. Fontosnak tartja a vonzó tálalást. Kreatívan, olykor lehetetlenül kevés hozzávalóból is képes főni. Kötényt, konyharuhát és szakácskönyveket gyűjt, érdeklik a családi hagyományok és főzési szokások. Szombatonként piacra jár, és utána rituálészerűen kávézik. Egyszerre több noteszt használ, ezekben gyűlnek az ötletei. A fényképeket előhívatja, mert úgy az igazi. A szaxofonzene mágikus hatással van rá, lenyűgözik a tehetséges emberek. Az ételek között érzi magát otthon.

A húszas évei közepén járó kukta, aki az ételek gondolatával ébred és fekszik. Szinte szó szerint. Gyakran éjszakánként uzsonnázik, és délután vacsorázik.
Aki nem szereti a fokhagymanyomó tisztítását, a ribizli leszemezését, a kecsketej ízét és a citromhéj illatát a kezén.
És aki nagyon szereti a rakott kelkáposztát, a krumplit, a szakácskönyveket, a kis kávézókat és a túrót.

2 kötetes szerző. Első könyve, a Gyerekcipőben a konyhában című 2015-ben a 25 legjobb gyerekkönyv egyike díját nyerte el, Tésztaműhely című pedig újra népszerűvé tette a házi tésztakészítést.




Németh Éva: A kertfotós
Kovásziskola – táblázatok